"... Ebben az egész évben az egyik lefrusztrálóbb és legelkeserítőbb dolog a magukat protestáns, evangéliumi kereszténynek valló egyházaknak a koronavírusra adott válasza volt."
A DC Talk 1995-ös „What if I stumble” (Mi lesz, ha elbukom?) című slágere ezeknek a soroknak a felolvasásával kezdődik:
„A világban lévő istentagadás leginkább azok miatt a keresztények miatt van, akik a szájukkal megvallják Krisztust, aztán kisétálnak az ajtón és az életmódjukkal megtagadják Őt. Ezt a nem keresztény világ egyszerűen hiteltelennek találja."
Ha tetszik, ha nem, az igazi keresztényeknek számot kell vetnie a hitvalló egyház magatartásának a következményeivel. A hitetlenek közül sokan látják a hitvalló egyház hűtlenségét és ebből arra következtetnek, hogy ilyen az igazi kereszténység.
Így Jézus sok igaz követője számára a magukat protestáns, evangéliumi kereszténynek valló egyházaknak a koronavírusra adott válasza volt az egész év egyik legcsüggesztőbb és legelszomorítóbb része.
Már az is elég szörnyű, hogy folyamatosan meg kell küzdenünk a kormány túlkapásaival és a média által keltett hisztérikus félelemmel.
Ugyanakkor a gyülekezetnek kellett volna annak a helynek lennie, ahol a keresztények menedéket találhatnak. Ezen a helyen a hívőknek egy másfajta lelkületet kellett volna találniuk - a hit, a bizalom és a bátorság lelkületét, a szabadság és a béke szellemét.
Az egyháznak és az elhívottaknak meg kellett volna mutatnia a figyelő világnak azt, amitől mások, és ami alapján azt mondhatták volna nekik: "Íme, itt van valami más, valami, ami más, mint a világ". Sajnos a legtöbb gyülekezet esetében ez nem történt meg. A bizonytalanság, a félelem, a közösségi alkalmak megszüntetése, a maszkviselés és a távolságtartás szabályai éppúgy elterjedtek az egyházban, mint a világban.
Azért adtam azt a címet ennek az írásnak, hogy "Bocsánatot kérünk tőletek a kovid miatt – a keresztény egyházak nevében,” mert úgy gondolom, hogy ezt kellene a magukat protestáns, evangéliumi keresztény egyháznak mondania a világnak. És természetesen nem csupán ki kellene mondanunk, hanem ennek megfelelően az irányt is kellene változtatnunk.
A bocsánatkérés, 7 dolog miatt történik, de mielőtt belekezdenék.
Bocsánatot kérünk. Egyedülálló lehetőségünk volt arra, hogy megmutassuk, mennyire más a kereszténység, mint a világ. És elbuktunk.
Évekkel ezelőtt Leonard Ravenhill azt mondta: "A világ nem azt várja, hogy újradefiniáljuk a kereszténységet, hanem hogy újra demonstráljuk neki azt, mi az, hogy kereszténység."
A 2020-2021-es COVID-botrány tökéletes lehetőséget nyújthatott volna arra, hogy ezt az új demonstrációt megtehessük.
Megmutathattuk volna, mit jelent félelemtől mentes életet élni. Megmutathattuk volna nektek, mit jelent, hogy a lelki dolgokat többre értékeljük, mint az anyagiakat. a fizikai dolgokat
Megmutathattuk volna, hogy a keresztények mások.
Ehelyett a legtöbb evangéliumi, protestáns egyház ugyanúgy viselkedett, mint a világ.
Az, hogy vannak hitvallásaink és megtanultuk őket, nem igazán tettek különbséget az életünkben. Egyházaink ugyanúgy bezárták ajtóikat, mint a fitneszklubok és a játszóházak. Most már túl késő, hogy változtassunk azon, ahogyan reagáltunk. De a legkevesebb, amit megtehetünk, hogy bocsánatot kérünk.
Korábban meséltünk nektek olyan keresztényekről, akik az egyháztörténelem során hűségesek voltak és az üldöztetés, az elnyomás, sőt a halállal fenyegetettség ellenére is találkoztak. Ezeket a férfiakat és nőket a hűség példájaként emeltük ki. Aztán amikor a koronavírus lecsapott ránk, szétszéledtünk, mint a pásztor nélküli juhok. Bocsássatok meg nekünk.
A koronavírus előtt azt mondtuk, hogy a keresztények számára alapvető fontosságú, hogy összegyűljenek és közösséget vállaljanak. Olyan szakaszokról prédikáltunk, mint a Zsidókhoz írt levél 10:25: "Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap."
A koronavírus előtt azt mondtuk nektek, hogy többet ér mindennél Krisztus és az egyháza, többet ér az életnél, bárminél többet ér, mint amit ez a világ kínálhat, beleértve a biztonságot, az egészséget és a jólétet.
Olyan keresztényekről meséltünk nektek, akik valóban megértették az evangéliumot, és hajlandóak voltak mindent feladni azért, hogy Jézust kövessék.
Meséltünk nektek az apostolokról, a misszionáriusokról és az egyszerű háziasszonyokról, a híres és névtelen prédikátorokról és egyszerű munkásokról és pásztorokról, akik hajlandóak voltak meghalni azért, mert fontos volt nekik a Biblia, és olvasni akart azt.
Beszéltünk nektek arról, hogy a kereszténységben a Krisztusnak való engedelmesség nem egy szabadon választható rész, hanem a tanítványság lényege az, hogy követjük Jézust. És aztán, amikor ára lett volna annak, hogy kiálljunk Jézus mellett és a világgal szemben, úgy összeomlottunk, akár egy kártyavár. Bocsássatok meg nekünk!
Elhanyagoltuk a közösséget. Néhányunknak a vírus híre hallatán egy hét sem kellett ahhoz, hogy töröljük a közösségi alkalmakat, istentiszteleteket.
Ezt jól becsomagoltuk, magyarázgattuk, de a lényeg az, hogy azt mondtuk mindenkinek, hogy ne találkozzanak gyülekezetként, Krisztus testeként. Hamis képet adtunk a keresztény közösségről. Úgy állítottuk be a kereszténységet, mintha igazából nem különbözne egy fitneszklubtól vagy sportegyesülettől, és ugyanúgy készek voltunk a pogány zsarnokok szavára lemondani az összejöveteleinket.
Ám ami még rosszabb annál, mint hogy elhagytuk a keresztény összegyülekezést az az, hogy megrontottuk a közösséget.
Arra bátorítottunk benneteket, hogy azt higgyétek, hogy a keresztények az "online" eseményeket összejöveteleknek, közösségnek vagy istentiszteletnek tekintik. Ez az egész annak durva kiforgatása, amire Isten a gyülekezetet szánta. Tudjuk, hogy ezek közül egyik sem közösség, de továbbra is úgy viselkedtünk, mintha az lenne.
Szégyenszemre, amikor végre kis bátorságot gyűjtve találkoztunk, vagy ha őszinték vagyunk, amikor az állam megengedte, hogy találkozzunk, továbbra is erőltettük a maszkokat és távolságtartó mantrákat.
Ezzel megmutattuk nektek, hogy valójában nem érdekel bennünket, hogy kialakul-e valódi közösség. Hogy nem fontos nekünk az, hogy a hívők kapcsolatba lépjenek egymással, hogy lássuk egymás arcát, és családként viselkedjenek. Megmutattuk, hogy igazából csak az érdekel bennünket, hogy a kereszténység egyik hamis látszatát mutassuk. Pedig jó indítékaink és szándékaink voltak. De a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Az igazat megvallva, engedtünk a nyomásnak. Tetteink foltot ejtettek az igaz egyház tanúságtételén a keresztény közösség tanításáról.
Pedig a keresztényeknek a világtól különbözőnek kellene lenniük. Az a félelem, amely világunk nagy részét jellemzi, és amely a koronavírus idején a végletekig fokozódott, nem illik egy igaz keresztény egyházhoz.
Tudjuk, hogy azt a feladatot kaptuk, hogy ne igazodjunk ehhez a világhoz (vagy "korhoz", lásd Róma 12:2).
Azonban túl erősnek találtuk a kísértést és túl magasnak a lehetséges árat ahhoz, hogy a koronavírus alatt a gondolkodásunkat átformálva ne hasonuljunk a világhoz.
Ahelyett, hogy hegyen épült városként világosságként ragyogtunk volna ebben az elveszett, összezavarodott és megrémült világban, pontosan ugyanúgy viselkedtünk, mint mindenki más. Akárcsak a pogányok a második és harmadik századi csapások idején, mi is arra buzdítottunk mindenkit, hogy tartsák távol magukat egymástól.
Megértjük, ha most úgy tekintesz a kereszténységre, mint egy olyan légből kapott szájkarate vallásra, amely a gyakorlati életben semmilyen jelentőséggel nem bír. Úgy éltünk, mintha tényleg ez lenne a helyzet. Bár lehet, hogy most nem hiszel nekünk - és aligha hibáztathatunk téged az alapján, ahogyan mi reagáltunk -, de ez nem az igazi kereszténység.
Míg a vallásos egyház nagy része alkalmazkodott a világ gondolkodásához, a gyülekezetek hűséges maradéka nem szennyezte be ruháját a világ félelmével és paranoiájával. Ezek a gyülekezetek méltók az istenfélő elismerésre. De még akkor is, amikor ezek az istenfélő példák a szemünk előtt voltak, mi szélsőségeseknek állítottuk be őket.
Azt mondtuk, hogy mi tesszük a szeretetteljes dolgot, azzal, hogy nem engedjük, hogy a gyülekezet találkozzon. Úgy állítottuk be, mintha az igaz egyházak bölcstelenek, érzéketlenek és szeretetlenek lennének. Úgy állítottuk be, mintha azok az egyházak, amelyek követik Isten Igéjét és tiszteletben tartják az egyén lelkiismeretét, bolondok lennének.
Azt a látszatot keltettük, hogy az a szeretetteljes dolog, hogy a gyülekezeti tagokat arra kényszerítjük, hogy maszkot viseljenek és távol maradjanak egymástól. Sajnáljuk.
Egyszerűen nem volt elég bátorságunk vagy gerincünk ahhoz, hogy kiálljunk egy ilyen álláspont mellett.
Egy részünk csodálta azokat az egyházakat, amelyek valóban megélték a keresztény hitet, de mi egyszerűen sokkal kényelmesebben éreztük magunkat a világnak való megfelelés biztonságos helyén.
Jobban tetszett az, hogy a kormánytól hallottuk azt, hogy "Jól tetted, jó és hű szolgám", semminthogy Krisztustól akartuk volna ezt hallani.
Kínosan könnyűvé tettük számodra, hogy félreérthesd a kereszténységet. Gyalázatosan összekuszáltuk, hogy mi is az igazi egyház valójában. Úgy állítottuk be a kereszténységet, mint a világ és a humanizmus egy változatát.
Azért tettük ezt, mert döntéseinket nem Isten Igéjére, hanem a körülöttünk lévő kultúra ingadozó homokjára alapoztuk.
Fogtuk a kereszténység erőteljes, bátorságot adó üzenetét, és gyávák módjára a homokba rejtettük.
A fizikai biztonságot és a politikai korrektséget fontosabbá tettük, mint azt, hogy a lelkek a mennybe vagy a pokolba tartó úton menetelnek-e. Fontosabb volt nekünk a fizikai jóléte az embereknek, mint a lelkük örökkévaló jólléte. Az evangélium üzenete az, hogy a lelkünk sokkal nagyobb érték, mint bármi ebben az életben. Ahelyett, hogy hűségesen hirdettük volna ezt az üzenetet, szégyentelenül házaltunk a kereszténységnek egy ízléstelen és elpuhult változatával. A kereszténység nem ilyen. Amit a vallásos egyházak túlnyomó többségétől láttatok, az a világiasság volt.
Sajnáljuk, hogy nem volt erőnk megmutatni nektek az igazi kereszténységet.
A kereszténység évezredein keresztül olyan istenfélő példáka álltak előttünk, akik bemutatták azt, hogy lehetséges az, hogy Isten Igéjéhez való hűség akkor is, ha ezért komoly árat kell fizetni.
De mi egyszerűen figyelmen kívül hagytuk őket.
Úgy állítottuk be, mintha ezzel a hihetetlenül alacsony halálozási rátájú vírusegy sokkal rosszabb helyzet mint bármi, ami ez előtt létezett volna.
Úgy tettünk, mintha ez a mi rettenetes helyzetünk annyira "példátlan" lenne, hogy az egyháztörténelem példáit, bármilyen csodálatosak is, mi nem tudnánk követni, ez lehetetlen.
Úgy tettünk, mintha a koronavírus rosszabb lenne, mint a Luther idejében Németországban dúló pestis. És Luther a pestisjárvány ellenére nem szüneteltette a hívőkkel való találkozásait- Úgy tettünk, mintha nekünk rosszabb lenne, mint az, amikor Spurgeon idején kitört Londonban az ázsiai kolera. És Spurgeon ennek ellenére továbbra is találkozott a keresztényekkel. Elismerjük, hogy nem csináltunk mást, mint kényelmünkben kikerültük azt, hogy megfizessük a tanítványság árát. Abban jók voltunk, hogy az egyháztörténelemből kerestük a motivációt, csakhogy nem követtük őket. Viszont van, ami még az egyháztörténelem példáinál is fontosabb.
Ez pedig Isten drága Igéje és az örökkévaló evangélium.
Az igazi kereszténység arra indítja az embereket, hogy elszenvedjék a Krisztushoz való hűség következményeit. Az igaz egyház olyan emberekből áll, akik hajlandóak Jézusért elszenvedni a veszteségeket (Márk 9:34-38). Az igazi keresztények azok, akik "akik nem kímélik az életüket és meghalnak" (Jelenések 12:11). Az igazi kereszténységhez hozzátartozik az, hogy "kiszámítjuk annak az árát." (Lukács 14:25-33).
Olyan erőteljes, szép és megindító üzenet, hogy Krisztus követői "kárnak ítélnek mindent az Úr Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt." (Filippi 3:8). Úgy tettünk, mintha még mindig hinnénk ebben.
Úgy tettünk, mintha adott esetben még mindig az életünket adnánk Jézusért, és közben nem akartunk találkozni a testvéreinkkel, mert esetleg megbetegszünk vagy megbüntetnek minket. Néha sokkal könnyebb azt mondani, hogy meghalnál Jézusért, mint ténylegesen élni érte. Martin Luther azt mondta: "Egy olyan vallás, amelyik nem nyújt semmit, nem kerül semmibe, és semmi szenvedést nem okoz, az semmit nem ér." Mi úgy mutattuk be a kereszténységet, mint olyan vallást, amely semmit sem ad, nem kerül semmibe, és nem szenved, és nem ér semmit. Sajnáljuk. Ez nem az igazi kereszténység.
Amerikai keresztény vezetőink továbbra is olyan dolgokat írnak, mint például: "Körülbelül egy évvel ezelőtt Észak-Amerikát elérte a COVID-19 világjárvány. A hatása annyira pusztító volt, hogy ennek teljes mértékét évek múlva tudjuk csak felmérni. Egy időre annak a lehetősége is megszűnt, hogy istentiszteleteket tartsunk!" (kiemelés hozzáfűzve).
Bocsánat, hogy nem hagyjuk abba ezt a hazudozást. Tisztában vagyunk vele, hogy ez valójában nem igaz.
Az első században a keresztényeknek Rómában volt lehetőségük az istentiszteleti alkalmakra járni, igaz, ha lebuktak, akkor oroszlánok elé vetették őket, vagy emberi fáklyaként élve elégették őket. Amennyire nekik megvolt az istentiszteletre járási lehetőségük, nekünk is volt.
Sajnáljuk, hogy továbbra is ezt hajtogatjuk, de nekünk sokkal könnyebb azt mondanunk magunknak, hogy ez nem rajtunk múlott, és "rákényszerültünk" arra, hogy ne engedelmeskedjünk Isten világos parancsának. Könnyebb azt mondogatni magunknak, hogy helyesen cselekedtünk, és "nem volt más választásunk", muszáj volt engedelmeskednünk a kormánynak, mint hogy elismerjük, hogy vétkeztünk.
Ismétlem, sajnáljuk. Továbbra is hazug módon mutatjuk be nemcsak a Jézus követéséről és a szentek közösségéről szóló keresztény tanítást, hanem a bűnbánatot is.
Annyi jó dolgot tudtunk volna mondani és megosztani veletek az evangéliumról, de egyszerűen úgy döntöttünk, hogy nem éljük meg ezeket. Megvolt a lehetőségünk, hogy továbbra is találkozzunk, de úgy döntöttünk, hogy a világhoz igazodunk. Úgy mutattuk be a kereszténységet, mintha az nem lenne más, mint valami világi klub. Így most nincs alapunk arra, hogy bíráljuk azokat a "világi egyházakat", amelyek a koronavírus előtt "online szolgáltatásokat" nyújtottak. Most már nincs alapunk arra, hogy kritizáljuk a sekélyes kereszténységet és szembeállítsuk a valódi kereszténység „mindent vagy semmit” elvével. Az üzenet, amelyet a koronavírus idején ajánlottunk, olcsó volt. Nem került nekünk semmibe, nem várt semmit tőletek, és nem kínált semmit a figyelő világnak.
Fájdalmas kimondani, de az elmúlt tizenkét hónapban jobban járt volna a világ, ha a legtöbb hitvalló egyház nem is létezik. Jobban járt volna azoknak a hívő egyházaknak a kis maradékával, amelyek a kereszténységet híven képviselik, akik hittek Jézusban, és hajlandóak voltak vállalni a hitük következményeit. Jézus egyszer figyelmeztette követőit az írástudókra és farizeusokra.
Ezt mondta: " Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: 3Annakokáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik. " (Máté 23:2-3). Mert ők prédikálnak, de nem gyakorolják" (Máté 23:2-3).
Ezek vagyunk mi: a magukat protestáns, evangéliumi egyháznak valló egyház vezetői.
Tulajdonképpen évekig ugyanazt prédikáltuk. Aztán, amikor beütött a krach, valami egészen mást csináltunk. Kérlek, fogadd meg Jézus tanácsát az írástudókkal és farizeusokkal kapcsolatban, és alkalmazd ránk. Kérlek, ne tedd azt, amit mi tettünk. Kérlek, ne utánozz minket. Prédikáltunk nektek, de nem gyakoroltuk. Elmondtuk nektek Jézus dicsőséges evangéliumát, és azt, hogy milyen végtelenül értékes a Jézushoz való hűség, bármi árat megér, aztán megadtuk magunkat, még csak nem is harcoltunk. Fauci meg Merkely meg Szlávik hangjára hallgattunk a jó Pásztor hangja helyett.
Egyházi vezetőink a nekik adott felhatalmazáson túl cselekedtek, és azt mondták a gyülekezeteiknek, hogy nem gyűlhetnek össze közös testként, és ha mégis, akkor a jelenlévőknek maszkot kell viselniük. Hacsak nem láttál egy olyan igaz gyülekezetet, amely megállt Isten Igéje alapján és nem volt hajlandó lemondani a közösségről, nem volt hajlandó arra kényszeríteni gyülekezetét, hogy eltakarja az arcát, és távolságot tartsanak egymástól, mintha pogányok lennének a pestis idején, akkor amit az elmúlt évben láttál, az nem kereszténység volt. Akkor az világiasság volt, keresztény köntösbe öltöztetve.
Az igazi kereszténység mást kínál neked, mint a világ, de az igazi kereszténységnek ára van és következményei lesznek. Amit a legtöbb vallásos egyháztól láttatok, az az emberfélelem és e világ szeretetének félelmetes és gyáva megnyilvánulása volt. Ha hajlandó vagy rá, kérlek, adj nekünk még egy esélyt. És ha továbbra is úgy cselekszünk, ahogy tettük, anélkül, hogy beismernénk, hogy vétkeztünk, anélkül, hogy beismernénk, hogy féltünk, akkor keress egy olyan keresztény csoportot, amelyik hajlandó vállalni a hűsége következményeit. Keress egy olyan keresztény csoportot, ahol az emberek Jézus követőiként találkoznak egymással, anélkül, hogy félelemből eltakarnák az arcukat. Keress egy olyan keresztényekből álló csoportot, akik megélik a hitüket. Ott találod meg az igazi kereszténységet.
https://www.youtube.com/watch?v=Al4aCng-VgY https://www.youtube.com/watch?v=j4Xiow30bGo https://www.youtube.com/watch?v=mIvZ8C29hdI https://www.youtube.com/watch?v=z03AmMAEHBs https://www.youtube.com/watch?v=HVWyRzOb1pQ https://www.youtube.com/watch?v=4qz-xhh3U0Q https://www.youtube.com/watch?v=2r5qOcDDcf8 https://www.youtube.com/watch?v=LvL3YXa0n2M https://www.youtube.com/watch?v=XJ5R08xDC6c