KIÉ A KORONA?

A németországi egyházaknak a koronavírus válsággal kapcsolatban kiadott téziseinek a cáfolata. Jelen állásfoglalás a németországi egyház képviseletében Michael Kotsch, Wilfried Plock, Matthias Swart, Marco Vedder és mások által a „Jézust tartjuk a középpontban a korona ellenére” című téziseinek cáfolatára írjuk. Ezek a tézisek 2020. november 25-én jelentek meg, de csak most kerültek látókörünkbe. A hivatkozott anyag tele van teológiai tévedésekkel, és attól tartunk, hogy egyes keresztényeknek a lelkiismerete sérül, valamint elhomályosulnak bibliai igazságok. Ezért kötelességünknek tartjuk, hogy a tézisek legsúlyosabb teológiai tévedéseit ütköztessük a Bibliával.

A tézisek tételes cáfolata:

1. Az egyháznak szent kötelessége az állam által elkövetett hamisságok néven nevezése, a hatalmon lévők bűneinek leleplezése és az, hogy megtérésre hívja őket.

2. Az állam a korona ürügyén jogtalanul bele avatkozik Krisztusnak az egyháza feletti uralmába, mert egyes előírt követelmények sértik Isten parancsolatait és sok keresztény lelkiismeretét.

3. Ezért minden kereszténynek az elhívása, hogy inkább engedelmeskedjen Istennek, mint az embereknek, istenfélő módon álljon ellene az igazságtalanságnak még akkor is, ha ez az állam általi üldöztetéssel jár. A következőkben ezen állításoknak a bizonyítása következik, a Biblia alapján.

I. A gyülekezet szent elhívása

A cáfolt dokumentum aláírói helyesen mutatnak rá arra, hogy az egyház és az állam Isten uralmának két külön szférájába tartozik. Azonban nem értik ezeknek a szféráknak a hatóköreit és korlátait. Nyilvánvalóan az a véleményük, hogy az egyháznak nagyrészben ki kell maradnia a politikából, azaz az állam ügyeiből. Állításuk szerint az egyház elöljáróinak nem szabad a pártpolitikába bocsátkoznia, és - amennyiben meghagyják a kereszténynek a helyes cselekvés lehetőségét - nem szabad harcolni az állam etikailag nem helyes vagy kétes törvényei ellen. Azt is kimondják, hogy a Biblia sehol nem ír arról, hogy dolgunk lenne a kormányok ellenőrzése vagy a megkérdőjelezhető döntésekkel szembeni ellenállás. Az aláírók ezzel azt bizonyítják, hogy nem ismerték fel az egyháznak azt a szent kötelességét, hogy minden embernek hirdetnünk kell Isten Igéjét. A biblikus prédikálás rámutat az igazságtalanságokra, megítéli a bűnt, és mindenkit - beleértve a kormány tagjait is - arra hív, hogy térjen meg a gonosz cselekedetekből és engedelmeskedjen Isten parancsolatainak. Keresztényként nem lehet közösségünk a sötétség gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg kell azokat feddenünk. (Efézus 5:11). Isten nem véletlenül adta az egyházának a sötétség és gonoszság elleni fegyvert, az Igéjét (Efézus 6:17). Isten Igéjének a hirdetői a múltban eleget tettek ennek a kötelezettségüknek. Néhány példa erre: Nátán próféta szembesítette Dávid királyt a Betsebával elkövetett házasságtörése és Uriás megölése bűnével. Illés konfrontálta Áhábot a bálványimádásával és Nábót szőlője eltulajdonításával. Keresztelő János pedig Heródest nem csupán a törvénytelen házasságával, hanem az összes gonoszságával szembesítette. Ézsaiás prófétának az Úr ezt parancsolta: Kálts [teljes] torokkal, ne kiméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákób házának vétkeit. (Ézsaiás 58:1). A próféta a pogány népek és királyok felett is hirdette az ítéletet. Dániel Nabukodonozornak így szólt: „Azért, ó, király, fogadd meg a tanácsomat: Hagyj fel vétkeiddel, légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel! Így majd boldogan élhetsz sokáig.” (Dániel 4:27). Ma az egyháznak az a feladata, hogy menjen ki és tegyen tanítvánnyá minden népeket, merítse be őket és tanítsa őket mindarra, amit Krisztus tanított nekünk. (Máté 28:19-20). Ez magában foglalja azt, hogy mindenkor, minden embernek hirdetjük a megtérés parancsát. (Apostolok Cselekedetei 17:30). Ebbe a mindenkibe beletartoznak azok is, akik kormányoznak. Ezért hirdette Pál apostol Félix kormányzónak az igazságot, az önmérsékletet és az eljövendő ítéletet. (Apostolok Cselekedetei 24:24-25).

Amikor Pál apostol arról ír, hogy az állam Isten szolgája, és az a feladata, hogy dicsérje azokat, akik jót tesznek, és megbüntesse a gonosztevőket, és ezzel Isten akaratának végrehajtója (Róma 13:3-6), ehhez elengedhetetlen az is, hogy hirdessük az állam szolgáinak azt, hogy az Ő Uruk Isten, és Őt szolgálják. El kell mondanunk, hogy Isten mit vár el tőlük, beleértve ebbe azt is, az Úr szemében mi a jó, ami dícsérendő, és mi a gonosz, ami büntetendő. Ki más lenne az, aki elmondja az uralkodóknak Isten akaratát a hivataluk gyakorlására vonatkozóan, ha nem az Egyház? Hiszen ránk van bízva Isten Igéje, mint az igazság oszlopaira és megalapozójára. (1. Timóteus 3:15).

Ráadásul azt is parancsolatba kaptuk, hogy tiszteljük azokat, akik uralkodnak. Hát tisztelet az, ha hagyjuk őket a vesztükbe rohanni, anélkül, hogy figyelmeztetnénk őket, hogy a hivataluk ellátása során a hitetlen magatartásukkal Isten haragját gyűjtik magukra? Emiatt az egyháznak nem hogy szabad lenne, hanem egyenesen szent kötelessége, hogy, amikor a hatalmon lévők Isten szolgáiként nem teljesítik a rájuk bízott feladatot, hanem Isten ellen lázadnak, akkor a szükséges tisztelettel leleplezze és bűnként néven nevezze a részükről elkövetett jogtalanságot és gonoszságot és megtérésre hívja őket. (Példaként az azonos neműek házasságára vonatkozó német szabályozást használják.)

Az egyház nem hallgathat ezekről. Naivnak tűnik számunkra az aláírók azon a véleménye is, hogy "az etikailag rossz vagy kétséges törvények ellen, amelyek azonban meghagyják a kereszténynek a helyes cselekvés lehetőségét", nem kell harcolni. Maguk az aláírók hozzák fel a házasság példáját. Nem fogják fel, hogy az azonos neműek házasságának engedélyezése mögött milyen lélek van, és hogy ez egyáltalán nem házasság? Nem hallották, hogy azokban az országokban, ahol ezt bevezették, a testvéreinket üldözik, például amikor a keresztény cukrász nem készített esküvői tortát egy ilyen „esküvőre”, vagy amikor egy másik testvérünk nem volt hajlandó a házasságkötések közé felvenni egy ilyen eseményt, akkor ezért meghurcolták őket? Sok hasonló példát idézhetnénk. Amikor felemeljük a hangunkat az igazságtalanságok ellen, annak nem a pártpolitikához, hanem az istenfélelemhez és a felebaráti szeretethez van köze. Van egy ilyen mondás: csírájában elfojtani. Végre meg kell kérdeznünk magunkat, hogy a jelen körülmények és a politikai életben elharapózott törvénytelenségek vajon nem azért következtek-e be, mert az egyházak túl hosszú ideig hallgattak az álálam istentelenségei és förtelmességei felől?

II. A mostani jogtalanság

A tézisek aláírói azért nem szólalnak fel a jelen helyzet jogtalanságai ellen, mert vagy nem ismerik azt fel, vagy legalábbis nem teljes terjedelmében. Az aláíróknak kifejezetten az a véleménye, hogy a koronával kapcsolatosan az egyházakkal kapcsolatos követelményeket be kell tartani. Ennek indokaként egyrészt azt hozzák fel, hogy az ilyen intézkedések meghozatala az állam hatáskörébe tartozik, másrészt pedig, hogy ezek az előírások nem állnak szemben Isten parancsolataival. Mindkét indok téves. Egyrészről az aláírók azt állítják, hogy az egyetlen korlátja a kormánynak való engedelmességnek az, ha a kormány „közvetlen konfliktusba” kerül Isten Igéjének „világos parancsával.” Az állammal való szemben állás „elsősorban a hit elidegeníthetetlen tartalmával lehet kapcsolatos.” Az aláírók így arra jutnak, hogy az egyházakra vonatkozó korona előírások (maszk, távolságtartás, jelenlevők száma) másodlagos kérdések, és a „gyülekezeti alkalmakra külső feltételeiről és formáiról szóló időleges rendelkezések” alapvetően nem sértik a biblia parancsokat. Nagyon meglepő, hogy az aláírók meg sem kísérlik azt, hogy a fontos állításaikat bibliai bizonyítékokkal alátámasszák. Sajnálatos az, hogy nem egyértelmű az sem, mit értenek az aláírók az általuk használt olyan kifejezések alatt, amit nem használ a Biblia. Isten Igéjének „közvetett” megsértése megengedett? Isten Igéjének melyek azok az előírásai, amelyek „nem világosak” és így nem követendőek? A hitnek milyen tartalmát tekintik az aláírók „elidegeníthetőnek?” Le szeretnénk szögezni, hogy számunkra nincsenek a hitnek elidegeníthető tartalmai, és minden Bibliában hívő kereszténynek egyet kell ezzel értenie. Az is érthetetlen a számunkra, hogy nem fogják fel a korlátozások lelki dimenzióit, hanem csak külsőségnek látják azt. Az aláírók nem veszik észre azt, hogy sok Isten-félő kereszténynek a nagy lelkiismereti nyomorúságát és a „gyülekezetekben lévő jelentős feszültségeket” nem csupán a „gyülekezeti alkalmakba történő időleges beavatkozások” okozzák (amelyek mellesleg több, mint egy éve tartanak)!? A lelkiismereti válságot kifejezetten az okozza, hogy ezek a korlátozások valódi konfliktusban állnak Isten parancsolataival. Az, hogy az aláírók ezt nem veszik észre, amiatt a téves elképzelésük miatt van, hogy szerintük ezek nem ütköznek Isten „világos parancsolataiba.” Ami alatt feltehetőleg az Úr „kifejezett” parancsolatait értik. Tehát, ha a Szentírásban nincsen kifejezetten megparancsolva, hogy „Vasárnaponta az egész gyülekezettel együtt személyesen kell istentiszteletet tartani, maszkok és szociálkis távolságtartás nélkül”, akkor nincs „világos parancsolat” Isten Igéjében. Ha valaki így közelít Isten Igéjéhez, az tudatlanság. Isten Igéjének nem csupán a kifejezett, hanem az implicit, beleértendő elvárásai is kötik a keresztényeket. Ezt maga az Úr tanította nekünk akkor, amikor elmagyarázta, hogy abba a kifejezett parancsolatba, hogy „Ne ölj”, beleértendő az a parancsolat, hogy „Ne haragudj a testvéredre” (Máté 5:21-22); ahogyan abba a kifejezett parancsolatba, hogy „Ne paráználkodj”, beleértendő az is, hogy „Ne tekints vággyal nőre, és ne kívánd meg.” (Máté 5:27-28). Az, hogy az aláírók szerint nem sérti az alkalmakon jelenlevők létszámának korlátozása a bibliai parancsokat azt mutatja, hogy nem értik, mi az, hogy gyülekezet, egyház. Az egyház Krisztus Teste, és a gyülekezet minden tagja része ennek a testnek. Az istentiszteletre való összegyülekezés az egész test összegyülekezése, nem csak néhány tagé. A Szentírás kifejezett parancsa az, hogy ne hagyd ott az összegyülekezést. (Zsidó 10:25). A közvetítés nem összegyülekezés és nem közösség. Nehéz felbecsülni az eddig elszenvedett, és még nem látható, de később biztosan bekövetkező lelki kárt, amit azok a gyülekezetek okoznak, akik teljes gyülekezetként már több, mint egy éve nem gyűltek össze, akik nem vesznek közösen úrvacsorát, pedig ez Krisztus egész testének a megerősítését szolgálja. Ráadásul a résztvevők számának korlátozása meggyengíti az Ige hirdetését. Mert nem csak az gyengíti az igehirdetést, ha a tartalmát korlátozzák, hanem az is, ha a hallgatóság létszámát. És a résztvevők létszámának a korlátozása nem szeretetlenség azok felé, akik kénytelenek otthon maradni, mert nem jut nekik hely? Honnan veszi az állam a bátorságot arra, hogy meghatározza azt, mennyien gyűlhetnek össze azt az Istent imádni, aki a mennyet és a földet teremtette? Ez tényleg egy másodlagos kérdés lenne? James Coatesnek biztosan nem az. Ő az edmontoni Grace Life gyülekezet pásztora, Kanadában. Ő érti azt, hogy a jelenlévők létszámának a korlátozása nagyin is sérti Isten parancsolatait, és a hatóságok figyelmeztetése ellenére ezért tartotta meg az alkalmakat teljes létszámban. Az Úrhoz való bátor hűsége miatt ez a családos ember börtönben volt. Amikor Sátán azzal kísértette meg, hogy rögtön kiszabadul, amint beleegyezik, hogy betartja a korona előírásokat, ő visszautasította ezt. A felesége pedig érti, hogy a férje ezt az Úr iránti szeretetből teszi, és azt mondta a férje döntésére, hogy maradjon börtönben, és ez az, amiért különösen szereti a férjét. Az Úr jutalmazza meg James Coates testvért és a családját. Ha a tézisek aláírói következetesek, akkor szerintük az állam jogosan lépett fel James Coates ellen, az állammal szembenállása bűnös volt, és az állam rendelkezései nem sértették a bibliai parancsokat. Tényleg ezen az úton akarnak menni az aláírók? Az egyenesen elképesztő, hogy az aláírók nem is említik a gyülekezeti éneklés megtiltását, ami már több mint egy éve hatályos volt a papír aláírásakor némely német államban. Lehet, hogy azért nem foglalkoznak ezzel, mert nem illeszkedik a téziseikbe, hiszen a Biblia tele van „világos parancsolatokkal” az éneklés vonatkozásában? (Csak egynek: Zsoltárok 47:7). Na most akkor az aláírók szerint ebben ellen kellene állni? Milyen tekintély alapján tilthatja meg az állam az Úrnak szóló, éneklésben kifejezett dicsőítést? Az éneklés a bibliai istentisztelet nélkülözhetetlen része. A kötelező maszkviselés és a szociális távolságtartás az istentiszteleti alkalmakon szintén sérti a keresztények lelkiismeretét. Hát nem a a testvéri szeretet gyakorlásának a módja, nem arra vagyunk felhívva, hogy üdvözöljük egymást szent csókkal? (Róma 16:16; 1. Kor. 16:20; 2. kor. 13:12; 1. Thessalonika 5:25, 1 Péter 5:14). Nyilván, ha valaki beteg, amíg nem gyógyul meg, tartson távolságot, hogy ne fertőzzön meg másokat. De az állam által előírt maszkviselés egy évig, vagy a végtelenbe és tovább? Rejtély számunkra az, hogy valaki hogy nem veszi észre azt, hogy ez jelentős lelki, pszichológiai és érzelmi károkat okoz. Az aláírók azt írják, hogy nagy lelkipásztori feladatok előtt állnak. Ezt jól értjük, mert mi együtt sírunk azokkal, akik szenvednek a magánytól és elidegenedettségtől, akik el vannak keseredve, mert a gyülekezetük már egy éve nem gyűlt össze, vagy ha igen, akkor szociális távolságtartás meg maszkviselés van. Hát ez nem sérti az egymás iránti szeretet és a szívbeli könyörületesség parancsát? Mi van azzal, akinek amiatt sérül a lelkiismerete, mert hónapok, lassan évek óta csak maszkot viselve találkozhat a testvéreivel, hiszen a maszk tulajdonképpen bizalmatlanságot, nyugtalanságot és félelmet jelent. Mi van azzal, aki szeretetlenségnek tartja azt, hogy a testvérei maszkban találkoznak vele, távolságtartással, mert életveszélyesnek tartják a vele való találkozást, és úgy gondolnak rá, mint valakire, akitől meg kell védeni magukat? Mi van, ha az istenfélelme megtiltja neki azt, hogy az Urat letakart arccal imádja? Nem elegek ezek az okok arra, hogy megértsük, hogy egy keresztényt a lelkiismerete arra kényszeríthet, hogy ellenálljon ezeknek a korlátozásoknak? Hát nem lenne-e bűn részéről, ha betartaná ezeket az intézkedéseket? Ezért helytelen, hogy a pásztorok az istentiszteleten való részvétel feltételéül szabják az ilyen emberi parancsolatok betartását, mert ezzel a rájuk bízott bárányok lelkiismeretét leuralják. Másrészt az aláírók azt állítják (2. pont), hogy az állami szabályozás az egyházra is vonatkozik, és az állam hatásköre csak ott ér véget, ahol a Biblia értelmezéséről vagy a gyülekezeti élet lelki és etikai területeiről van szó; és minden "külső" kérdésben az egyházaknak meg kell hajolna az állami szabályok előtt; a tézisek erre néhány példát is hoznak (építésügy, munkajog, biztonság, pénzügyi jog, büntetőjog). Amint azt már fentebb kifejtettük, érthetetlen számunkra, hogy az aláírók hogyan nem ismerik fel a korona lelki és etikai dimenzióit, és hogyan juthatnak arra, hogy ezek pusztán az építési joghoz hasonló, „külső” szempontok. Mindenesetre nem tudunk arról, hogy a keresztényeknek valaha is lelkiismereti konfliktusuk lett volna a vészkijárat építésére vagy a tűzoltó készülék felszerelésére vonatkozó állami követelmények miatt. Nyilván azért nincsenek, mert aza ilyen jellegű az előírások nem érintik közvetlenül az istentisztelet körülményeit, rendjét Az államnak ugyanis ilyen kérdésekben Isten nem adott hatáskört. Ha lenne hatásköre, akkor az állam könnyedén megakadályozhatná a hit gyakorlását például azzal, hogy a vallási szertartásokon résztvevők számát tartósan tíz főre korlátozná. Ebben az esetben azonban az állam nem a saját hatáskörében, hanem zsarnokként jár el. Aminek ellen kell állni. Honnan tudjuk azt, hogy az állam nem fogja-e lépésről lépésre kiterjeszteni a hatáskörét, hiszen mostanra az állam már behatolt egyház területére? Aggódunk amiatt, hogy az egyházak ilyen könnyen feladták azt a szabadságukat, amelyért testvéreink az elmúlt évszázadokban harcoltak, szenvedtek és néha életüket vesztették. Éppen a felebaráti szeretet és a gyermekeink és unokáink iránti szeretetnek a kifejeződése az, hogy az ember féltékenyen őrzi a közösség és a felebarátja szabadságát.

Aggódunk amiatt, hogy az egyházak ilyen könnyen feladták azt a szabadságukat, amelyért testvéreink az elmúlt évszázadokban harcoltak, szenvedtek és néha életüket vesztették. Éppen a felebaráti szeretet és a gyermekeink és unokáink iránti szeretetnek a kifejeződése az, hogy az ember féltékenyen őrzi a közösség és a felebarátja szabadságát.

Különösen meglepődtünk azon, hogy egyes keresztények úgy gondolják, még hálásnak is kell lenniük az államnak azért, hogy egyáltalán "engedélyezi" az egyházi szertartásokat. Az egyik hozzászóló ezt írta: „Teljesen egyetértek! Az állam az egyháznak (...) számos kiváltságot (...) biztosít még a jelenlegi intézkedések mellett is". Az ilyen kijelentések arról az államról alkotott alapvetően téves felfogásról árulkodnak, amelyet az egyházak képviselői lelkesen támogatnak. Nem az állam az, amely kegyesen megengedi nekünk, hogy sok korlátozás mellett imádkozzunk, hanem ez a mi Isten adta jogunk. Az állam, mint Isten szolgája, köteles biztosítani e jog zavartalan gyakorlását. Nem az államnak kell megköszönnünk, hogy "engedi", hogy imádkozzunk, hanem az államnak kell félnie attól, hogy beavatkozzon Isten imádatába. Egyedül Istennek jár a hála, hogy még mindig visszafogja az államunkat, és még nem üldözi úgy az egyházat, mint más országokban teszi. A következő ellenvetés az, hogy az életet és a testi épséget fenyegető veszély esetén a maguk és mások védelme érdekében megváltoztathatják az istentisztelet bizonyos aspektusait.

A korona-intézkedéseket ezért a tényleges járványügyi helyzet tükrében is értékelni kell, és meg kell válaszolni azt a kérdést, hogy a résztvevők életére, testi épségére közvetlen veszélyt jelent-e az olyan istentiszteleteken való részvétel, ahol nincs korlátozva a résztvevők száma, nincsenek maszkviselésre ás távolságtartásra vonatkozó előírások? A tézisek aláírói ezzel kapcsolatban azt állítják, hogy a helyzet nem egyértelmű. Szerintük ezért a keresztények eldönthetik, hogy milyen egészségügyi szakemberekben vagy politikusokban bíznak, és alázatos és korrekcióra kész magatartást kell tanúsítaniuk; kiemelik, hogy a missziós buzgalom ebben a körben nem helyénvaló. Ez nem igaz. A járvány első hetei kapcsán mondhatjuk azt, hogy a helyzet nem volt tiszta. Azt is megértjük, ha a helyzet zavarosnak tűnhet egyes keresztények számára, különösen, ha ki vannak téve bizonyos médiumok vagy istentelenek befolyásának, és nem találják ennek ellensúlyát az egyházban. De régen nem igaz az, hogy a helyzet objektíven nem tisztázott. A pásztoroknak a feladata, hogy átfogóan tájékozódjanak, és a megszerzett ismeretek alapján értékeljék a helyzetet, azért, hogy megfelelően vezethessék a rájuk bízott bárányokat. A tudatlanság nem egy erényes alázat, hanem ostobaság. A tézisek megjelenésekor számos tudományos tanulmány, számadat és tény állt rendelkezésre a világ minden tájáról, és ezek lehetővé tesznek egy nagyon is reális értékelést mind a koronavírus veszélyességéről, mind a kormányzati intézkedések hatékonyságáról és megfelelőségéről.

De függetlenül attól, hogy valaki hogyan értékeli a helyzetet és a korlátozó intézkedéseket, az istentisztelettel kapcsolatban azt az életet és testi épséget fenyegető veszély kockázatát mindig az elmét és a szellemet fenyegető kockázatokkal szemben kell értékelni. Az állam viszont nem alkalmas ennek a mérlegelésnek az elvégzésére, mivel a lelki ügyeknek a megértésére és értékelésére nem képes, különösen, hogy egyre inkább istentelenné válik. A pásztoroknak nem szabad elfelejteniük, hogy úgy kell vigyázniuk a bárányok lelkére, hogy egy napon erről majd számot kell adniuk. (Zsidó 13:17). Ebben az összefüggésben érthetetlennek tartjuk azt a tézisben szereplő kijelentést is, miszerint a keresztények eldönthetik, hogy mely politikusokban "bíznak".

Tényleg meg kellene a keresztényeknek bíznia az istentelen politikusokban? Nem inkább kritikusan kellene vizsgálniuk a kijelentéseiket, különösen ha azok ilyen nagy súlyú erkölcsi és lelki kérdésekről szólnak? Nem értik meg az aláírók, hogy minden ember gondolatait és cselekedeteit lelki hatások alakítják, és ezeknek a forrása vagy az igazság, vagy pedig a tévedés (1Ján. 4:6)? Hogy valaki vagy Krisztussal van, vagy ellene (Máté 12,30; Luk 11,23)? Hogy csak kétféle ember létezik ezen a világon: Hívők és hitetlenek (2 Kor 6,15), világosság és sötétség (2 Kor 6,14), Isten gyermekei és az ördög gyermekei (1 Ján 3,10)? Nem olvasták-e az aláírók, hogy Urunk arról beszél, hogy az ördög gyermekei atyjuk kívánságait akarják cselekedni, aki embergyilkos és a hazugság atyja (Ján 8,44)? Ez különösen igaz azokra a politikusokra, akik évente 100.000, meg nem született gyermek meggyilkolását "reproduktív egészségnek igazságosságnak" nevezve helyesnek tartják, és tagadják az igazságot a házasság, a család, a nemek, a szexualitás természetéről, sőt, akik megtagadják magát a Teremtőt.

Isten azt a feladatot adta az államnak, hogy szolgájaként dicsérje azt, aki jót cselekszik, és büntesse azt, aki rosszat tesz (Róma 13:3-6). Nem nyilvánvaló, hogy az állam egyre kevésbé látja el ezt a feladatot, és hogy ez a tendencia különösen drasztikusan felgyorsult az utóbbi hónapokban? Hogy az állam egyre inkább jónak nevezi a rosszat és rossznak a jót (Ézs 5:20)? Utalunk arra, hogy ugyanazon a napon, 2020. november 25-én, amikor a németországi egyházak képviselői kiadták a nyilatkozatukat, Olaf Latzel lelkész testvérünket az állam elítélte lázadásért, mert bibliai igazságokat hirdetett. Nem nyilvánvaló államunk és a tisztviselői lázadása Isten igazsága ellen? Nem mutatja-e a jelenlegi válság, hogy a hatalmon lévők nem haboznak nyilvánvalóan gonosz intézkedéseket meghozni, sőt még olyan jogoktól is megfosztanak bennünket, amelyekkel minden ember, mint Isten képmására alkotott teremtmény, a természeténél fogva rendelkezik?

Például, amikor számtalan embernek hónapokra megtiltják a munkavégzést, holott Isten azt parancsolja, hogy az ember dolgozzon és gondoskodjon a családjáról? Amikor az embereknek lehetetlenné teszik azt, hogy meglátogassák és átölelik a családtagjaikat, megünnepeljék az esküvőjüket, vagy elbúcsúzzanak egy szeretett halottjuktól a temetésén, és ha mégis megteszik ezeket, akkor büntetést kapnak? Amikor egy apa nem lehet jelen gyermeke születésénél, vagy egy lány nem foghatja haldokló édesanyja kezét? Számos más példát is mondhatnánk. Emlékeznünk kell Urunk szavaira akkor, amikor a politikusok úgy hangoztatják, hogy mindez a védelmünk érdekében szükséges: "A nemzetek királyai uralkodnak felettük, és akik hatalmat gyakorolnak rajtuk, jótevőknek neveztetik magukat." (Lukács 22:25).

Ezért csodálkozunk azon, hogy a tézis egyes kezdeményezői nem annyira az államot bírálják, mint inkább az Úrban hűséges testvéreket, azokat, akik azt a "missziós buzgalmat" mutatják, amelytől a tézisekben óva intenek. Sőt, még azt is feladatuknak tekintik egyes egyházi képviselők, hogy többször nyilvánosan megdorgálják John MacArthurt, a Los Angeles-i Grace Community Church (USA) lelkipásztorát amiatt az alaposan meggondolt döntéséért, hogy az egész gyülekezetével együtt dicsőíti az Urat az istentiszteleteken, szembe menve Kalifornia állammal. Nem elég, hogy megítélték, hanem gonosz indítékokkal is megvádolták MacArthurt. Konkrétan Michael Kotsch a YouTube-csatornáján közzétett videóban azt állította, hogy John MacArthur "talán (...) sokkal kevésbé törődik Jézus parancsaival, mint a Grace Community Church üzleti modelljével", és hozzátette azt is, hogy John MacArthur a múltban is "átértelmezett egyértelmű bibliai kijelentéseket, mert azok nem illeszkedtek bele az gyülekezeti munkálkodásába.”

Mivel nem feltételezzük, hogy Kotsch úr rendelkezne azzal a képességgel, hogy megítélhesse John MacArthur szívének gondolatait és hajlamait, ezért ezennel nyilvánosan megdorgáljuk őt a rágalmazás nyilvánosan elkövetett bűne miatt: "Ki vagy te, hogy ítélkezz a másik szolgája felett?" (Róma 14:4). Végül, hogyan viselkedjünk azokkal a félelem által uralt testvérekkel akikkel a tézisek írói szerint ebben a korona-időszakban különösen elfogadónak kellene lennünk? Talán az irántuk való szeretetből és tiszteletből tartsuk be az intézkedéseket?

Maguk az aláírók írják (1. pont), hogy az emberek végső soron nem betegség vagy baleset miatt halnak meg, hanem Isten akaratából vagy engedélyével. A Biblia még azt is tanítja nekünk (Zsoltárok 139:16), hogy az Úr kezdettől fogva meghatározta, hogy melyik napon fogunk meghalni. És Urunk felteszi a költői kérdést (Máté 6,27; Luk 12,25): „De aggódásával ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is?” Nem arra buzdít minket Urunk újra és újra, hogy még a haláltól se féljünk? Hát nem nyereség nekünk a halál, és nem az a vágyunk, hogy elmenjünk innen és végre Krisztussal legyünk (Fil 1:21, 23)? Hát nem tett minket, akik az egész életünkben rabszolgák voltunk a halálfélelem miatt, hát nem tett minket Krisztus szabaddá (Zsidók 2:15)?

Természetesen egy keresztény félhet a betegségtől vagy a haláltól, és nem szabad meggondolatlanul megkísértenünk az Urat, a mi Istenünket. De nem szabad állandó félelemben élnünk, és még a lelkünk jólétét sem szabad elhanyagolnunk az életünkért való aggódás miatt. Hogyan közelítsünk tehát helyesen a félő testvérekhez? Hogyan szeressük őket tesvéreinkként? Azzal, hogy nem elég, hogy hagyjuk őket a megmaradni a félelemben, sőt még meg is erősítjük abban, annak ellenére, hogy ez a kis hitük bizonyítéka? Vagy azzal, hogy segítünk nekik legyőzni a félelmüket az igazság és a hit által?

III. Hűségességre való felhívás

Az egyházaknak fel kellene tennie maguknak azt a kérdést, hogy a teológiai világnézetüket valóban csak a Biblia határozza-e meg, vagy pedig a világi, szekuláris gondolkodás és a pragmatizmus, valamint az attól való félelem, hogy üldöztetésnek lesznek kitéve? De nem azt írja Pál apostol:

"De mindazokat is üldözni fogják, akik istenfélő életet akarnak élni Krisztus Jézusban"? (2. Tim. 3:12)

Ha mindig alávetjük magunkat az államnak, és folyamatosan megalkuszunk, akkor talán megmenekülünk az üldöztetéstől, de a Krisztus Jézusról való tanúságtételünk kárt szenved. Kiemelten intjük azokat, akik felmagasztalták magukat, hogy ők különbek azoknál az embereknél, akiket Isten Igéje és a lelkiismerete meggyőzött arról, hogy álljanak ellen az államnak és emiatt üldöztetést szenvednek. Ezúton világossá tesszük, hogy ebben a tekintetben szilárdan kiállunk szeretett testvéreink, John MacArthur és James Coates és mindazok mellett, akiket istenfélelmük miatt üldöznek. Arra kérjük az egyházakat, hogy alaposan fontolják meg, melyik oldalra kívánnak állni.

Arra bátorítunk minden keresztényt, hogy ne sodródjanak bele abba az őrületbe, amelyik elragadta az egész világot, amelyik az embereket a halálfélelem állandó rabságában tartja, hanem bízzanak Krisztusban, bátorodjanak, hisz a mi Urunk maga az élet!

Legyünk tanúságtevők ebben a sötét időben azzal, hogy szeretjük az igazságot és buzgó szeretetben találkozunk egymással! Isten Igéjén keresztül formáljuk újra a gondolkodásunkat, szerezzünk biblikus világlátást és ejtsünk fogságba minden gondolatot, engedelmeskedve Krisztusnak. 2Kor 10:5)! És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. (Róma 12:2). Imádkozzunk azokért, akik nyomorúságot vagy üldöztetést szenvednek az Ige miatt, hogy kitartsanak mindvégig!

Minden keresztény nézze meg, hogyan tud segíteni az üldözött testvérein levelekkel, adományokkal, vagy az illetékes politikusoknak írt levelekkel!

Végezetül felszólítunk minden lelkipásztort, hogy tegyen eleget szent kötelességének, és bátran prédikáljon a hatalmon lévők igazságtalansága és bűnei ellen, valamint tiszteletteljesen, szóban vagy írásban hívja őket bűnbánatra és megtérésre!

Felszólítjuk a lelkipásztorokat és a gyülekezeteket, hogy ne tartsák vissza többé a dicsőséget Istentől és ne terheljék a keresztények lelkiismeretét emberi parancsolatokkal, hanem ünnepeljék újra az istentiszteleteket úgy, ahogy Isten parancsolja: az összegyűlt gyülekezettel, biblikusan parancsolt testvéri találkozással és örömteli dicsőítéssel az Úr dicsőségére!!! Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, de adjátok meg Istennek is, ami az Istené! És ha a császár üldöz minket érte, szenvedjük el örömmel.

Bátorodjatok, testvéreim, hogy hűségesen kövessétek Urunkat ezekben az utolsó időkben, ahogyan Ő mondja: Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. (Jelenések 2:10). Túl sok minden forog kockán.

AZ ÁLDOTT ÉS EGYEDÜLI URALKODÓNAK, A KIRÁLYOK KIRÁLYÁNAK ÉS AZ URAK URÁNAK DICSŐSÉG ÉS HATALOM LEGYEN MINDÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ! Amen A FRANKFURTI EVANGÉLIKUS REFORMÁTUS BAPTISTA GYÜLEKEZET NEVÉBEN - A LELKÉSZEK: TOBIAS RIEMENSCHNEIDER és PETER SCHILD

A fenti nyilatkozat angolul:

https://www.erb-frankfurt.de/uploads/7/2/8/8/72886935/statement_keeping_jesus_in_the_center.pdf

A nyilatkozat németül: https://www.erb-frankfurt.de/uploads/7/2/8/8/72886935/stellungnahme_corona-thesenpapier__9.3.2021_.pdf